Tegnap meg mai 4 hónap után újra vonatoztam meg villamosoztam. Úgy tünik a 4 hónap elég hosszú idö ahhoz, hogy eme tömegközlekedési eszközök használata szentimentális érzelmeket váltsanak ki belölem. Még azt se bántam, hogy ma délelött egész úton Pozsonytól Sellyéig a zsúfolásig telt vonat folyosóján kellett állnom.

De ami talán igazán visszazökkentett, az egy fiatalember helykeresése volt. Felszállt és megpróbált szabad ülöhelyet keríteni. A folyosón álló öregúr mondta neki, hogy már csak a foglalt, helyjegyes helyek várnak a gazdáikra.

Erre a srác: "Ja viem. Ja mám miestenku."

Öregúr: "Aha. Tak skúste prejsť."

- "No ale ja mám na prvú triedu. Ale prvá trieda tu ani nie je."

- "Viete, ani ma to neprekvapuje, že vám to predali. Ani by sme neboli na Slovensku."

Hát igen. Soha nem lesz tökéletes kis országunk. Se a tömegközlekedés, se a gazdaság, se a munkaeröpiac, se az adó, se a szomszédunk. De én mégis szeretek itthon lenni.