Csak innen a távolból figyelem mi történik otthon, de ma kaptam egy felhívást a zalalövöi plébánostól, ami szó szerint hazarántott. És egész nap azon gondolkodom, mit tehetnék én a iszapár károsultjaiért. (Már egy hét telt el a történtek óta, nem tudom mi tartott ilyen sokáig.) És innen messziröl elég tehetetlennek érzem magam. Így nem marad más mint hogy összetegyem a két kezem és elmondjak értük egy fohász, vagy kettöt, egy rózsafüzért. És titeket is arra kérlek, ha máshogyan nem tudunk segíteni, kérjétek a Mindenség Urát, hogy adjon eröt, türelmet, kitartást a károsultaknak, és mindazoknak, akik a helyszínen próbálnak segíteni, az elhunytaknak pedig az örök békességet. Bízzatok az ima erejében! (Az Istenben nem hívök meg a telepátiában.)