Szabadnak es teljes embernek lenni nem is olyan könnyü, mint azt az ember gondolná.
Mit is jelent az, szabadnak lenni? Hogy azt tehetem amit csak akarok? Azt gondolok amit csak akarok? Odamegyek ahová akarok? Mindez inkább csak önfejüség és akarás. Az igazi szabadság valami nagyon más. II. János Pál szavaival: "az igazi szabadság a helyes utat választani". A szabadság az a képességünk, hogy el tudjuk dönteni mi a jó, és mi a rossz. (Persze, a sztoikusok erre azt mondhatnák, hogy ez ám nagyon szubjektív, és ami nekem jó, az másnak nem biztos...de fogadjuk most el, hogy van egy morális értékrend, ami minden teremtett ember szívével harmóniában van és az emberkék ehhez próbálnak igazodni.)
Másfelöl elöszeretettel kötödük/kötjük magunkat másokhoz annak reményében, hogy majd vele az életünk szebb, könnyebb, boldogabb, egyszerübb, vidámabb, stb. lesz. Talán mert azt várjuk el a másiktól, hogy ö hozza meg a döntéseket. Könnyebb hozzá igazodni, mint egyedül, magamnak megkeresni a jó-rossz közti különbséget. Nem biztos, hogy ez így müködik. Idövel, azt hiszem, kiderül, hogy az ember képességei végesek, és igen, követ el hibákat. A szabadság egy kapcsolatban - legyen az baráti, szerelmi, szülöi - nem a saját vágyaim kielégítése, a saját hibáim kiküszöbölése, hanem a másik javának keresése.
Megtanulni magam magam(nak) lenni, megelégedni azzal, ami nekem adatott, elfogadni Isten feltétlen szeretetét és azt elégnek tudni nem könnyü. Sziklás és könnyekkel áztatott út ez, itt-ott a vidámság és béke virágocskáival szegélyezve. Nehéz elszakadnom régi, megszokott önmagamtól. De a jutalom: a szabad, bátor és békés szív reménye némi eröt ad ehhez. Sikerül-e? Bízom benne.
