Tegnap vasárnap lévén, a hetedik nap, mikor még a Jóisten is megpihent, megengedtem magamnak egy kis álmodozást. Mennyire más volt ez, mint mikor kislány koromban a fehér hercegről ábrándoztam! Terveket szövögettem a jövőmről, hogy mit szeretnék kezdeni…

Írtam már korábban a muszájról, az elhagyatottságról, a szomorúságról. Mindez most igencsak kezd dühbe és cinizmusba fordulni. Sokszor inkább némán mint megjegyzésekben. Mint például ma az ünnepi ebédnél, ami ünneplés helyett az én cinizmusom és haragom demonstrálásába…